Játszottam egy kicsit a száraz levelekkel, erre a kétlábúak egyből rohantak velem a cicászatra, mert azt hitték, olyan butus vagyok, hogy megeszem a liliomot.

Na hát akkor mindazok, akik nem kaptak ruhaneműt, tekintsék úgy, hogy megettem őket. Eléggé fúj a szél, úgyhogy ténylegesen inkább nem mennék ki. Meg el is fáradtam ebben a sok izgalomban, tíz (!!!) órája egyhuzamban ébren vagyok, muszáj lesz most a következő két napot végigaludnom.

Volt itt egy csomó másik kétlábú és olyan szemtelen kérdésekkel jöttek, mint hogy hová tettem a bátorságomat. Pedig a bátorságom köszöni szépen, megvolt. Lehet, hogy a hűtő mögött és a kanapé alatt, de hiánytalanul megvolt.

Ó azok a színes gömbök!

Kaptam karácsonyra egy új hámot, ami szerintem nagyon klassz, ugyanis az első lépéssel sikerült kibújnom belőle.

Update: sajnos rájöttek, hogyan lehet szorosabbra húzni.

Idén se feledjétek, hogy aki nem kap karácsonyra ruhát, azt megeszem. Remélem, emberhúsból is lehet sárgarépás szardíniát vagy tejszínes marhát csinálni.

Kicsi koromban, amikor anyukámmal és a testvéreimmel egy pajtában áztunk-fáztunk és összecsíptek a bolhák és csak Spar párizsit kaptunk vacsorára, nem is álmodtam arról, hogy a cicaélet olyan is lehet, hogy általában a kedvenc paradicsomos halamat vagy tejszínes marhámat szolgálják fel, alhatok a kétlábú ölében, egyszerre ketten simogatnak és annyi játékom van, hogy azt se tudom, melyikhez nyúljak (mondjuk azokkal a legjobb játszani, amik a kétlábú szerint nem is cicajátékok). Egy éve hoztak el a kétlábúak és remélem, még sok időt tölthetek majd velük.